Skip to content

Mit mivel HELYETTESÍTHETÜNK?

Én azt hittem először, hogy teljesen más étkezést, sütést-főzést kell majd elsajátítanom.

Aztán, ahogy beleástam magam a mindennapokba, rájöttem, hogy nem is annyira bonyolult.

RÁNTÁS, HABARÁS:
A rántáshoz állati eredetű zsiradékot használjunk. Ugyanúgy, mint eddig, a zsírban megpirul a liszt, és így adod az ételhez.

A habaráshoz a tejföl+liszt párosítást megoldhatjuk
– kókusztej (vagy kókusz tejszín) + liszt keverékkel.
– felfedeztem, hogy a tojás fehérjével is remekül besűrűsödik a főzelék,
– az útifűmaghéjat is kipróbálhatod sűrítés céljából,
– esetleg bármelyik megoldás keverésével is megoldható.

CUKOR
Helyette mindenképpen édesítőszer (a legajánlottabb a stívia, vagy az eritrit, mely aszpartam mentesek)

TEJ – helyett KÓKUSZ- vagy RIZSTEJ
Két lehetőséged van:

  1. Megvásárolod, de ilyenkor figyelj az összetevőkre, hogy CUKOR- és OLAJMENTES legyen.
  2. Elkészíted otthon.

Hozzávalók:
50 gr rizs + 35 gr kókuszreszelék + 1 kávéskanál édesítő + ½ kávéskanál só + ½ evőkanál zsír + 8 dl víz
A hozzávalókat összekeverjük, és jól megfőzzük.
Végül, ha jól megpuhult a rizs, összeturmixoljuk.
Kétszer átszűrjük, hogy minden szilárd anyag (kókuszreszelék) eltűnjön belőle.
Sűrűbb lesz, mint a bolti, sokkal olcsóbb, és nem utolsósorban finomabb.

A fentiekből adódóan a KÁVÉT édesítőszerrel és rizs- vagy kókusztejjel iszom.
Nagyon fontos, hogy a RegEnor és a kávé között kb. 20-30 perc teljen el!

GHÍ – TISZTÍTOTT VAJ HÁZILAG:
Laktózérzékenyek is fogyaszthatják.
1 kg 80%-os zsírtartalmú vajból kb. 40-50 perc alatt kb. 700 g mennyiségű ghí készíthető.
A vajat egy lábasban először közepes lángon felolvasztjuk, aztán kicsire vesszük a lángot, és melegítjük tovább.
Szép lassan forrjon, inkább csak bugyogjon. Időnként egy szűrővel szedjük le a habot a tetejéről. Amikor a habképződés megszűnik, a ghí szép, áttetsző, aranysárga színű lesz.
Ekkor egy szűrőbe tegyünk gézt vagy valamilyen sűrű szövésű anyagot és óvatosan szűrjük át a ghít egy tárolóedénybe úgy, hogy a lábas aljára rakódott fehérje ne kerüljön bele.
Zárható üvegekben vagy edényben tároljuk.

TÚRÓ és TEJFÖL – helyett TOTU
Hozzávalók (Túró):
5 tojásfehérje
3 evőkanál citromlé
10 dg olvasztott zsír
1 teáskanál só

A vizet feltesszük forrni. Amíg felforr, a tojásfehérjéket habosra verjük a citromléval Hozzáadjuk a zsírt és a sót. Az egészet beleöntjük a forrásban lévő vízbe, picit átkeverjük, 3 percig főzzük. Ha kész, leszűrjük. 180 g totu lesz belőle.
Tejföl: teszünk a totuhoz egy kis főzőlevet és krémesre turmixoljuk.
Levesek, főzelékek, rakott ételek készíthetők ezzel a tejföllel, de besamell helyettesítésére is kiváló. Ízlés szerint variálhatod zöldhagymával is.

PALACSINTA:
Ezt is készíthetsz, csak a hagyományos tej maradjon ki a tésztából. Szódavíz, tönkölyliszt (vagy a zab-, búza- és maglisztek kivételével a többi liszt is jó), tojással összekeverve, ZSÍRBAN kisütve.

Töltheted répalekvárral, citromlekvárral, cukkinilekvárral, karobporos (kakaónak megfelelő ízű) édesítővel, vagy akár sósan is lehet fogyasztani reszelt zöldségekkel.

LEKVÁR:
Gyümölcsöt nem lehet enni a RegEnor kúra alatt. DE Nagyon finom lekvár készíthető répából, cukkiniból, citromból.

Sárgarépa lekvár:
1 kg sárgarépát megpucolva, felkarikázva, annyi vízzel megfőzve, amennyi ellepi, majd 2 db citrom levével, eritrittel, ízlés szerint gyömbérrel, fahéjjal, szegfűszeggel ízesítve, a főzővízzel együtt turmixgéppel (vagy botmixerrel) összeturmixoljuk és mehet az üvegbe.

Cukkini lekvár:
1. változat: 2 kg cukkini kimagozni, lereszelni, kinyomkodni. Annyi vízzel, amennyi ellepi, feltesszük főni. Bele a 2 citrom leve, édesítőszer. Ha megfőtt, összeturmixolni. Ha szereted, 1 kiskanál gyömbért is tehetsz hozzá, vagy a citrom héját is belereszelheted. De kipróbálhatod gyömbér helyett fahéjjal is.
2. változat: 3 kg cukkinit meghámozni, kimagozni, kockára szeleteljük. Puhára főzzük, majd a vizet leszűrjük és összeturmixoljuk. Ízesítés 4-5 evőkanál édesítő, ízlés szerint fahéj és citromsav, cukorstop Haas dzsemfixxel összefőzzük. 3 üveg lesz ebből a mennyiségből. Kupakzárás előtt 5 csepp Grapefruit cseppegtetni tartósítás céljából.

Citromkrém:
3 egész tojás
1 dl citromlé (kb.2 citrom leve),
1 citrom reszelt héja
7,5 dg zsír
ízlés szerint édesítő

A hozzávalókat tálba téve, gőz fölött puding sűrűségűre főzzük (folyamatosan keverjük!). A gőzről levélve kihűtjük, hűtőszekrényben tároljuk.
Sütikbe, töltelékként, péksütik mellé lekvár helyett is szuper!

MUSTÁR:
10 dkg mustármagot beáztatni 1,5-2 dl citromos vízbe 24 órára. A magok megpuhulnak. Az egészet botmixerrel összeturmixoljuk, ízesítjük fehér borssal, édesítővel, őrölt korianderrel, fokhagymaporral, sóval. Mindenből keveset, hogy a végén szájízünk szerint véglegesen ízesíthessük. Az egész masszát beleöntjük egy serpenyőbe, nagyon pici lángon addig hevítjük, míg annyira elveszíti a csípősségét, ahogy mi szeretjük. Ha besűrűsödne, vízzel higítsuk. Üvegbe téve sokáig eláll.


MAJONÉZ:
Hozzávalók:
1 db tojás
4 evőkanál olvasztott kacsazsír
1 teáskanál citromlé (ízlés szerint)
só ízlés szerint
bors ízlés szerint
A hozzávalókat a fenti sorrendben egy magas falú pohárba (amelybe a botmixer épphogy belefér) tesszük. A botmixert a pohár aljáig lenyomjuk, bekapcsoljuk, és lassan felhúzzuk a felszínre.

Mikor szép krémes a majonéz, megkóstoljuk, ha szükséges sóval, borssal ízesítsük.

További tippeket, recepteket találsz ITT

error: Content is protected !!